Mi az Avemar?
Az Avemar származási helye a búzacsíra. A búzacsírát a liszt készítése során eltávolítják, mivel károsan befolyásolná a tészta állagát és funkcionális tulajdonságait, ezáltal a kenyér minőségét is. Ezért a búzacsíra nagyobb részét őrlési takarmányként használják fel, kisebb részét pedig szeparálják az őrlés művelete során. A szeparált búzacsíra az egészséges étrend egyik hagyományosan elfogadott összetevője, melyet eredeti formájában is fogyasztanak, emellett E-vitaminban dús kivonatok alapanyagaként is rendszeresen használják. A molekulakeverék kiemelten fontos komponensei a kinonok, pontosabban a metoxi-helyettesített benzokinonok. Kinonok találhatók számos növényben (fotoszintézishez szükséges ubikinonok, plasztokinonok), az emberi szervezet kinonjai a sejtlégzésben és a véralvadásban vesznek részt. Szent-Györgyi Albert élete utolsó kutatási periódusában a kinonok biokémiájával foglalkozott, és elsőként vetette fel a kinonok rákellenes hatásának lehetőségét. Figyelme az „ú.n. peroxidase tipusú növényekre”, köztük a búzacsírára irányult, e csoportra jellemző, hogy a parafenilén-diamint kék színű iminné oxidálják. Ez a reakció számos állati, sőt emberi szövetben is kiváltható, rákos szövetekben azonban nem. Ez pedig a malignusJelentése rosszindulatú. Egy daganat rosszindulatúsága abban nyilvánul meg, hogy beszűri a környező egészséges szöveteket, szerveket, és a nyirok- és véráram útján a szervezet távoli részeibe áttéteket ad. transzformáció és a metoxi-szubsztituált benzokinokok hiánya közötti kapcsolatra utal. Az 1970-es években Szent-Györgyi Ehrlich ascites tumorJelentése duzzanat, daganat, szövet-szaporulat. Lehet gyulladásos vagy daganatos természetű. A daganatos természetű szövetszaporulat (tumor, neoplazma) lehet jóindulatú (benignus), vagy rosszindulatú (malignus).ban igazolta, hogy a szintetikus metoxikinonok önmagukban is képesek daganatellenes hatás kifejtésére.
Szent-Györgyi halála után kutatásait Prof. Hidvégi Máté és munkatársai (Dr. Tömösköziné Dr. Farkas Rita, Dr. Rásó Erzsébet, Prof. Lapis Károly, Prof. Szende Béla) folytatták. Céljuk természetes alapú, rákellenes kinon-koncentrátum előállítása volt. Munkájukat siker koronázta, előállítottak egy olyan, biokémiailag átalakított búzacsíra-kivonatot, amely optimális mennyiségben tartalmazott benzokinonokat A technológiát sikerült üzemi méretekre kiterjeszteni. Az Avemar előállítása gyógyszergyárban, GMP és az ISO 9001 követelményeknek megfelelő gyártási és minőségbiztosítási feltételek mellett történik. A standardizált gyártási technológia magában foglalja a búzacsíra extrakcióját, az így nyert extraktum fermentációját, majd a fermentációs folyadék szeparálását, mikrokapszulázását, szárítását és granulálását. A technológia során kémiai változások sorozatai játszódnak le, ezért a készítmény tulajdonképpen szemi-szintetikus anyagnak tekintendő, a kiindulási búzacsírával kémiai rokonságot nem mutat. A kivonatot metoxi-helyettesített benzokinonokra, 2-metoxi-benzokinonra és 2,6-dimetoxi-benzokinonra egységesítették.
A készítményt speciális orvosi célzattal alkalmazandó tápszerként hagyta jóvá az Országos Élelmezésbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet. 2002. óta van törzskönyvezve onkológiai indikációban, melynek pontos szövege: „Az Avemar szedése ajánlott rosszindulatú daganatos megbetegedésben szenvedők klinikai onkológiai kezelésének (műtét, radioterápia, kemoterápia, immunterápia, stb) kiegészítésére”. Igen széles körű jogosítvány ez, mivel elvben (és jórészt gyakorlatban is) minden emberi daganatféleség, és azoknak minden klinikai stádiuma beletartozik. Feltalálását követően hamarosan megkezdődtek azok a sorozatban végzett in vitro, in vivo és klinikai vizsgálatok, melyek arra kerestek választ, vajon az Avemar segíti-e a betegeket a rákos daganat legyőzésében, és a standard rákellenes kezelés (standard anticancer therapy (SAT)), más módon lege artis kezelés) hatásának fokozásában, egyes mellékhatásainak kivédésében. A következő években nagyszámú, számos helyszínen szimultán végzett vizsgálat eredményeképpen elegendő eredmény állt rendelkezésre ahhoz, hogy meglehetősen pontosan kijelölhessük az Avemar szupportív terápiában betöltött szerepét. Az alábbiakban a hatásmechanizmus eddig ismert összetevőit, továbbá a preklinikai és klinikai vizsgálatokat foglaljuk össze. A cím talán nem indokolja, hogy ilyen hosszasan időzzünk a témánál, és ennyi adatot soroljunk fel, de mégis megtesszük, mivel ezek egy részének elhallgatása vagy elnagyolt közlése a „nem árt, nem használ” minősítés malmára hajtaná a vizet (megjegyezzük, a lista ennél is hosszabb, de az ésszerű terjedelem többet nem bírt volna el). A természetes eredetű rákellenes készítmények között nem ismerünk még egyet, amely ilyen számban és szakmai igénnyel lefolytatott kísérletes vizsgálattal képes megfelelni a bizonyítékokon alapuló orvostudomány elvárásainak. A címben feltett kérdésbe beletartozik, hogy az Avemar granulátum, mely vízben oldva szájon át fogyasztható (részletesebben ld. a felhasználói tájékoztatóban).




